Címkéink

Deviza: Az EKB valószínűleg nem változtat...


#IronFX #Elemzések

postimage-deviza:_az_ekb_valoszinuleg_nem_valtoztat...

Egyre valószínűbbé válik, hogy az EKB nem változtat politikáján a jövő heti értekezletén. Tegnap az EU Bizottsága csökkentette inflációs előrejelzését, amelynek keretében az idei évre 1,4%-ról 1,0%-ra, a jövő évre pedig 1,5%-ról 1,3%-ra csökkentették azt.

Ez eléggé egybeesik a magánszektor várakozásaival, amely 1,0% és 1,4% (a 2016-os várakozás 1,7%). Míg ez az EKB 2%-os célkitűzése alatt van, még mindig a jelenlegi ráta feletti, ami azt jelenti, hogy várakozásaik szerint az inflációs ráta a célkitűzés felé fog mozogni ahelyett, hogy deflációba menne át. Ez alátámasztaná az EKB tagok közelmúltbeli nyilatkozatait. Bostjan Jazbec bizottsági tag hétfőn azt mondta: „Nem látok deflációs kockázatot”, miközben Ewald Nowotny tegnap úgy nyilatkozott, hogy „Általánosságban szembe kell néznünk azzal, hogy az inflációs szintek talán 2016-ig egyértelműen 2% alatt vannak és lesznek az eurozónában…ezért alacsony árú környezetben, de semmiképp sem deflációban élünk”. Elmondta, hogy a néhány periférikus országban tapasztalt defláció „a szükséges átalakítási folyamat” része - ami feltételezhetően lehetővé teszi, hogy ezen országok versenyképesebbé váljanak -, amibe beleértendő, hogy ez nem adhat okot aggodalomra az EKB részére. Egy harmadik bizottsági tag, Gaston Reinesch tegnap elmondta, hogy „jelenleg nem látok deflációs kockázatot”. Hacsaknem az EKB gazdasági szakembereinek jelentősen eltérő véleménye van a világról, nem valószínű, hogy jövő héten azzal a forgatókönyvvel állnak elő, amely azt igényelné, hogy az EKB tovább lazítson politikáján.
Eközben a tegnap közzétett USA-beli mutatószámok általánosságban a vártnál kedvezőtlenebbek lettek. A lakásárindexek megfelelőek voltak – a decemberi FHFA lakásárindex a vártnál kedvezőbb lett, miközben az S&P/Case-Shiller megfelelt a várakozásoknak – de a Konferenciatanács februári fogyasztói bizalmi indexe és a richmondi Fed gyártási felmérés ismét a csalódást keltő mutatószámok listáját gyarapította. Az USA-beli kötvényhozamok alacsonyak maradnak; a Citi US gazdasági meglepetés index most már egymást követő nyolc napja csökkent pozitív tartományból (a mutatószámok meglepően kedvezőek) negatív tartományba (csalódást keltő mutatószámok). (Megjegyzés: az eurozóna gazdasági mutató meglepetés indexe nem volt sokkal jobb; hét napból hat során csökkent, de úgy tűnik, hogy az EUR/USD pár jobban korrelál az USA gazdasági meglepetési indexével, mint az európaival). Mindezek ellenére az EUR/USD pár továbbra is közelmúltbeli tartományában van. Február 13. óta többé-kevésbé az 1,3650-es és az 1,3750-es szint között van (a maximum szint 1,3773 volt). Ez jelzi számomra, hogy a piac új témákat keres az új tartományok létrehozásához. Feltételezésem szerint az új téma akkor jön, amikor az időjárás melegebb lesz, és az USA mutatószámai megbízhatóbbá válnak. Ezután - feltételezve, hogy javulni kezdenek - az USD rallyzni fog.


Az európai nap fő eseménye ma az Egyesült Királyság 4. negyedéves GDP adatának második becslése. A kezdeti becslés negyedéves szinten +0,7% volt. Németországban a GfK márciusi fogyasztói bizalmi indexe várhatóan változatlanul 8,2. Svédországban a viszonteladói értékesítés a becslés szerint januárban havi szinten +0,5%-kal emelkedett (decemberben havi szinten -0,8% volt), és a Riksbank közzéteszi a legutóbbi monetáris politikai értekezletéről készült jegyzőkönyvet. Norvégia közzéteszi a decemberi AKU munkanélküliségi rátát, amely az előrejelzés szerint 3,5% maradt.
Az USA-ban az új lakások értékesítése az előrejelzés szerint januárban havi szinten 3,4%-kal csökkent, ami lassúbb ütemű csökkenés a decemberi, havi szinten -7,0%-ról.
Szerdán négyen tartanak beszédet. Az EKB Kormányzótanácsának tagja, Carlos Costa két beszédet tart a nap során; a Bank of England Monetáris Politikai Bizottságának tagja, Ben Broadbent és az EKB Igazgatótanácsának tagja, Yves Mersch is felszólalnak. Az USA-ban a bostoni Fed elnöke, Eric Rosengren beszél a gazdasági kilátásról.

EUR/USD

Az EUR/USD pár már harmadik egymást követő alkalommal képtelen volt áttörni az 1,3770-es (E1) akadályt, és csökkent, miután ellenállásszintre talált ezen sáv közelében. Ezen maximum szint felfelé való áttörése most szükséges a rövid távú növekvő trend folytatódásának jelzéséhez. Másrészt az 1,3700-es (T1) támaszszint egyértelmű, lefelé történő áttörése további medve jellegű hosszabbításokat indítana el. Fenntartom semleges nézetemet a devizapárral kapcsolatban, mivel az árfolyam ismét képtelen volt áttörni a korábban említett maximum szintet, de jól támogatott marad az 50 periódusú mozgóátlag által.
Támaszszint: 1,3700 (T1), 1,3650 (T2), 1,3560 (T3).
Ellenállásszint: 1,3770 (E1), 1,3810 (E2), 1,3893 (E3).

USD/JPY

Az USD/JPY pár csökkent, és ismét visszapattant a növekvő háromszög alsó határáról. A vételi pozíciókkal rendelkezők képtelenek voltak áttörni a háromszög felső határát a 102,70-es (E1) szinten, ami megerősíti az ellenállásszint érvényességét, valamint fokozza az aggályokat azzal kapcsolatban, hogy az alakzatból való kilépés felfelé történik-e. Mindazonáltal ezen ellenállásszint egyértelmű áttörése jelezheti, hogy a december 30. és február 4. közötti csökkenés a legalsó szintre ért, és talán utat nyit a háromszög szélességének 161,8%-os hosszabbítási szintje felé a 103,90-es (E3) ellenállásszint közelében. A csökkenést illetően az alakzat alsó határának és a 101,85-ös (T1) támaszszint lefelé történő áttörése jelezheti, hogy az alakzat csupán szünet volt az előző rövid távú csökkenő trendben, amely folytatódik.
Támaszszint: 101,85 (T1), 101,40 (T2), 100,80 (T3).
Ellenállásszint: 102,70 (E1), 103,45 (E2), 103,90 (E3).

EUR/GBP

Az EUR/GBP pár visszapattant a növekvő tartomány alsó határáról, majd kissé emelkedett. Az árfolyam továbbra is áttörheti a 0,8260-as (E1) korlátot, amely egybeesik a 200 periódusú mozgóátlaggal. Azonban az emelkedés korlátozott lehet a hosszabb távú csökkenő trendvonal közelében. Amíg a trendvonalat és a 0,8335-ös (E2) akadályt nem töri át, bármely további rövid távú előremenetelt a hosszabb távú csökkenő útvonal korrekciós hullámának tekintek.
Támaszszint: 0,8215 (T1), 0,8167 (T2), 0,8080 (T3).

Ellenállásszint: 0,8260 (E1), 0,8335 (E2), 0,8390 (E3).

,