Címkéink

A dízel jobban fogy Németországban

#Autó

postimage-a_dizel_jobban_fogy_nemetorszagban

A dízelmotorok környezetszennyező hatása kapcsán hosszú ideje tartó nyilvános vita ellenére a német háztartások és vállalkozások rekordmennyiségű dízel üzemanyagot vásároltak ebben az évben. A folytatódó adócsökkentések nagy szerepet játszottak ebben.

A német olajgazdasági egyesület, az MWV nemrég hozta nyilvánosságra azokat az előzetes jellegű adatokat, amelyek szerint a németországi privát autótulajdonosok és kereskedelmi intézmények rekordmennyiségben fogyasztottak dízel üzemanyagot 2017-ben.

A riport szerint a németek 2,0 százalékkal több dízelt vásároltak 2017-ben az előző évhez képest, amelynek összmennyisége 38,7 millió tonna volt.

Az egyesület nyilatkozatában kiemelte, hogy a fogyasztás növekedése a virágzó belföldi gazdasági viszonyoknak, illetve az erősödő mértékű közúti szállításnak tudható be. Hozzátették, hogy a dízelüzemű erőforrások környezetre való negatív hatásával kapcsolatos elhúzódó nyilvános vita ellenére a privát tulajdonosok is sokkal több dízelüzemanyagot vásároltak, mint a megelőző évben.

 

Ne hibáztassa a fogyasztókat!

 

A dízel erőforrással rendelkező járművel általában alacsonyabb szénkibocsátással bírnak, mint a benzinüzeműek. Ez az egyik oka annak, hogy a német kormány csökkentette a dízel jövedéki adóját egészen 0,47 euróra (0,55 dollár), míg a benziné jelenleg körülbelül 0,66 euró literenként.

 

Tehát míg a dízelüzemú autók éves adója magasabb a részecske kibocsátás és egyéb negatív hatású tényezők miatt, addig ezt kompenzálja a töltőállomásokon kapható olcsóbb üzemanyag.

 

Matthias Müller, a Volkswagen vezérigazgatója nyíltan kérte a kormányt, hogy szüntessék meg a dízelre vonatkozó adókedvezményt és használják a pénzt a tisztább energiaforrásokat használó, vagyis a teljesen elektromos hajtású, illetve a hibrid járművek népszerűsítésére és támogatására.

 

A német gazdaság változásai Önt is érintik, esetleg még most készül belépni erre a piacra? Keresse fel a  Cégalapítás Németország honlapját, ahol remek szakemberek segítségét kérheti tervezi megvalósításában.

 

Forrás: [link], DW, 2017.12.18