Címkéink

A GDP-növekedés felét a mezőgazdaság adhatta


#Magyar #Mezőgazdaság

postimage-a_gdp-novekedes_felet_a_mezogazdasag_adhatta

Tavaly az első három negyedévében az agrárium 21,7 százalékkal jobban teljesített, mint 2012 azonos időszakában - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Miskolcon, sajtótájékoztatón. Hozzátette: úgy gondolja, hogy az utolsó negyedévében is hasonló arány jön ki, ami azt jelentheti, hogy a GDP-növekedés felét a mezőgazdaság adta 2013-ban.

Czerván György hangsúlyozta, a magyar mezőgazdaság jobban teljesít, amit makrogazdasági adatok támasztanak alá.

Kifejtette, a legfrissebb adatok szerint az elmúlt év utolsó negyedében a magyar GDP akár két százalékkal is gyarapodhat, és miután az első három negyedévben a növekedés 0,6 százalék volt, így 2013-ban az előzetes várakozásokhoz képest kedvezőbb lehet, akár az egy százalékot is meghaladhatja.

A politikus leszögezte: akkor van növekedés Magyarországon, amikor a mezőgazdaság is jobban teljesít.

Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben az agrárágazat 8,1 milliárd euró értékben exportált, ami a nemzetgazdaság teljes exportbevételének 10 százaléka volt. Az aktívum pedig 3,6 milliárd euróra rúgott, így a teljes külkereskedelmi aktívum több mint felét adta. A tavalyi év első tízhavi számainak ismeretében elmondható, hogy a 2012-es szintet a mezőgazdasági kivitel és aktívum 2013-ban megközelíti - mondta.

Ez Európában páratlan - hangsúlyozta az államtitkár.

Czerván György a 2014 és 2020 közötti európai uniós költségvetési időszakról szólva elmondta: a 2014-es év átmenetinek számít. Nem lesz változás a szabályzórendszerben, marad az egyszerűsített területalapú támogatás, a különleges és elkülönített támogatás rendszere. Hasonlóképpen megmaradnak a szerkezetátalakítási támogatások is. A változás annyi, hogy mindezek már az új pénzügyi keretek között működnek majd - jelezte.

A területalapú támogatásokról szólva elmondta: kalkulációk szerint az idén 227 euró lesz hektáronként az éves támogatási összeg, szemben a tavalyi 230 euróval, ezt az árfolyamváltozás kompenzálhatja. Az államtitkár fontos változásnak nevezte ugyanakkor, hogy mostantól nem kell brüsszeli engedély az 50 százalékos előleg kifizetéséhez, erről a tagállamok saját hatáskörben döntenek. Ezek a kifizetések október közepétől indulhatnak - tette hozzá.

,