Címkéink

Snowden:Az internetes cégek adatokat közölhetnek

#Social Media #Kommunikáció #Biztonság

postimage-snowden:az_internetes_cegek_adatokat_kozolhetnek

A Google, a Microsoft, a Yahoo, a Facebook és a LinkedIn megállapodott az amerikai kormánnyal, hogy a jövőben közzétehetik, hogy nemzetbiztonsági vizsgálat keretében milyen nagyságrendben kértek tőlük felvilágosítást az ügyfeleikről.

Az amerikai igazságügyi minisztérium hétfőn jelentette be, hogy erről a Google, a Microsoft, a Yahoo, a Facebook és a LinkedIn vezetésével állapodott meg. A cégek peres úton követelték, hogy ügyfeleiket tájékoztathassák a hatósági megkeresésekről. A külföldi hírszerzést felügyelő bíróság (FISC) engedélyével a megállapodásba bevont cégek körét bővíteni fogják.

Az Apple hétfőn közölte, hogy 2013 első felében 249-nél kevesebb ügyfél esetében 249 adatszolgáltató végzést kapott a FISC-től. 

Eric Holder igazságügyi miniszter és Eric Clapper, a 16 amerikai titkosszolgálatot tömörítő nemzeti hírszerzés (DNI) igazgatója közölte, hogy az érintett cégektől bekért adatok nagyságrendjére vonatkozó tájékoztatást csak féléves késleltetéssel hozhatják nyilvánosságra. Több internetes cég korábban is közölt adatokat arról, hogy milyen rendőrségi vagy más hatósági megkeresését kapott, ám ez a FISC végzései által kikényszerített adatszolgáltatás esetében tilos volt.
 

A Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatkérési és titkos adatgyűjtési gyakorlatára a Moszkvában menedéket kapott amerikai informatikus, Edward Snowden kiszivárogtatásai derítettek fényt.

Értesülések szerint egyébként az amerikai NSA és a brit GCHQ egyébként az okostelefonokra írt Angry Birds játékalkalmazást is megfigyelte. Ebből a két hírszerző szolgálat egyebek között a játékosok korára, nemére, nemi orientációjára és családi állapotára vonatkozó információkat gyűjtött be. Az applikációt kifejlesztő Rovio vállalat szóvivője szerint a cégnek nem volt tudomása a kémkedésről.

,,