A kereskedelem jelenlegi helyzete (Vámos György)

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség(OKSZ) főtitkára szerint a kereskedelem számára fordulatot hozott az év, de  2014-re még nem várható gyors növekedés.

A főtitkár az évet értékelve az MTI-nek elmondta: a kereskedelemben dolgozó vállalkozások többsége azzal számol, hogy a tavalyinál jobb évet tud zárni, egyértelműen javulásra számítanak az idén. Emlékeztetett arra, hogy a kereskedelemben a 2008-as válság kezdetétől általánossá vált a csökkenés, csak 2011-ben volt stagnálás.

Tények Vámos György adatai alapján

  • A tavaly decemberi 832 milliárd forintos költés idén 860-870 milliárdon fog zárni
  • Az alacsony infláció a kereskedelem számára előnyös, az élelmiszereknél például lassult az áremelkedés, azonban a vásárlók még mindig magasnak tartják az élelmiszer árszintet.
  • Fogyasztásra fordítható megtakarítást hozott a rezsicsökkentés és az üzemanyag árszintjének mérséklődése.
  •  Előrejelzések azzal számolnak, hogy 2014-ben egyértelműen bővülni fog a magyar GDP, és bár az infláció magasabb lesz az ideinél, ezzel együtt is van esély arra, hogy a fogyasztás volumene tovább nőjön.


A szakértő úgy vélte, gyors növekedésre nem lehet számítani, mert az ágazat a gazdaság teljesítményéhez van kötve, de érdemi fordulatot jelenthet, ha a növekedés bár szerény mértékű, de tartós lesz. Ha jövőre is tud nőni a fogyasztás, akkor 2013 és 2014 együttesen igazi fordulatot hoz a kereskedelemben, és erre van esély.

Pénztárgépek

 A főtitkár szólt arról is: a pénztárgépek cseréjének segítésére nemrégiben megalakult munkabizottság közreműködése esélyt ad arra, hogy gyorsuljon az adóhivatal rendszeréhez történő bekötési folyamat, illetve elkerülhető legyen jövő évtől az üzletbezárás. Úgy látják, hogy a kormány is szeretné elkerülni az üzletbezárást azokban az esetekben, amikor a vállalkozás minden lehetséges lépést megtett az átállás érdekében.