Címkéink

A berliniek reakciója a dízel leáldozására

postimage-a_berliniek_reakcioja_a_dizel_lealdozasara

Az előzmény: 2018. február 27-étől kezdve a német önkormányzatok jogosultak arra, hogy a városi levegő minőségének védelme érdekében kitilthassák a dízelüzemű járműveket a település területéről. Az intézkedés nem kötelező érvényű.

 

A német dízelüzemű autók tulajdonosai elfogadják, hogy ez a technikai megoldás a végét járja. Azt viszont felháborítónak tartják, hogy a politikusok nem kötelezték a kibocsátási értékeket meghamisító autógyártókat a már legyártott járművek kapcsán arra, hogy azokat megfelelő, környezetszennyezést csökkentő kiegészítő eszközökkel lássák el.

 

A DW egy berlini bútorkereskedőt (Daniel Rudat) is megkérdezett azzal kapcsolatban, hogy mi a véleménye a dízellel kapcsolatos tiltásokról. A berlini városi vezetés ugyan nem akarja kitiltani az utcákról a dízelüzemű autókat - azonban hamarosan meglesz rá a lehetősége, hogy a jövőben mégis így tegyen. És ugyanez vonatkozik a többi német városra is. Az említett kereskedés, a Karel Möbel nemrégiben vásárolt egy kisteherautót, amellyel a forgalmazóktól szállítják a bútorokat a boltba, majd a boltból a vásárlókhoz. Természetesen ez is dízelüzemű, ahogy rengeteg hasonló célú autó is szerte Németországban.

 

A kereskedelem öszvérei

Rudat szerint a dízelmotorok robusztusabbak és hosszabb az élettartamuk, ráadásul sokkal hatékonyabbak a benzinüzemű erőforrásoknál. Úgy véli, sokkal többet kellene üzemanyagra költenie, ha benzinmotorral szerelt kisteherautót kellene üzemeltetnie.  Nem aggódik, hogy a városvezeté betiltaná a gázolajat használó járműveket, hiszen az szerinte az egy gazdasági leállást jelentene, mivel mindenki dízelmotorokat használ. A berlini önkormányzat már jelezte is, hogy nem tervezi bevezetni ezt a súlyos szabályt, hanem megpróbálják más intézkedésekkel javítani a városi levegő minőségét, mint például a tömegközlekedés fejlesztésével.

 

Rudat úgy vélekedik, hogy a dízelmotorok újraeladási értéke azonban jelentősen csökkenni fog Németországban. A bolt kisteherautója kapcsán ez valószínűleg azt jelenti, hogy addig fogják üzemben tartani, amíg csak működőképes marad. A korosodó dízeles haszongépjárművek mellett mi lesz az alternatíva a kereskedők számára öt, tíz év múlva? A bútorkereskedő nem igazán lát más lehetőséget, amellyel le lehetne őket cserélni a szállítás kapcsán.

Elektromos kisteherautók?

Egyelőre még nem. Rudat egyik munkatársa is csatlakozott a beszélgetéshez, amely a néhány éven belül elérhetővé váló alternatív technológiák felé terelődött. A Tesla Motors vajon piacra dob majd az elvileg 2019-ben gyártásba kerülő Tesla Semi nagyhatótávolságú traileréhez hasonló kisebb, termékvonalat kiegészítő járművet? Esetleg valamelyik német gyártó, a Volkswagen vagy a Mercedes tervez e valamilyen elektromos üzemű kisteherautót? Vajon életképesek lesznek a hidrogénüzemű belsőégésű motorok?

Rudat meglepődött, amikor megtudta, hogy legalább egy teljesen elektromos alapú kisméretű, napi használatban lévő haszongépjármű-típus már a német utakat járja. Ez a Streetscooter, amelyet a privatizált német postai szolgáltató, a Deutsche Post DHL Group kezdett el néhány éve saját használatra gyártatni.

 

Ez a kezdeményezés a DHL Group CEO-jának vállalati fenntarthatóság komolyabban vételével kapcsolatos döntéséből származott. A vállalat, amely a világ egyik legnagyobb logisztikai cége beindított egy "GoGreen" nevű programot, amelynek keretében csökkenteni akarták flottájuk CO2 kibocsátását, azonban nem találtak a célnak megfelelő kereskedelmi forgalomban kapható elektromos haszongépjárművet. A cég 2014. decemberében úgy döntött, hogy a károsanyag kibocsátás problémáját a Streetscooter nevű vállalkozás megvásárlásával orvosolja, amely az aacheni műszaki egyetemen indult startupként kezdte életét.

 

Rudat egyelőre nem tervezi lecserélni a dízelüzemű járművét. Úgy véli, hogy akkor vásárolna elektromos haszongépjárművet, ha annak megfelelő hatótávja lenne. Szerinte az autógyártók jól fognak járni, ha ezt a problémát megoldják.

 

Diesel commuter blues

 

Következő interjúalanyunk Oliver Haid gyerekpszichológus volt, aki szintén dízelüzemű autót használ. Szerinte a levegő minőségét védeni kell és hogy ezt elvileg a kibocsátási értékekre vonatkozó törvényeknek kellett volna biztosítani, amelyet az autógyártóknak be kellett volna tartania. Ők azonban éveken keresztül szisztematikusan csaltak. Ez azt jelenti, hogy a valós károsanyag kibocsátása a dízelüzemű autóknak - nem csak a 2015-ben elsőként lebukott Volkswagen járművei esetében, hanem más márkáknál is - gyakran a törvényi korlátozás által megadott érték tízszerese volt.

 

Mint kiderült, a problémát meg lehetne oldani azzal, ha a dízel autókra nagyobb katalizátort szerelnének, amely gyűjti a káros anyagokat. Járművenként ez ezer és háromezer euró közé eső költséget jelentene. De a kormány vajon kötelezi e az autógyártókat arra, hogy módosítsák az autókat és megoldják a problémát? Nem.

 

Haid szerint a kormány úgy tűnik, hogy két megoldás között vacillál. Az egyik esetben a gyártóknak szinte semmit se kellene csinálni, miközben a dízeltulajdonosokat veszélyeztetik a városi tilalmak, illetve ülhetnek a használt autóikon, mivel a gázolajjal üzemelő járművek újraeladási értékei zuhanórepülésbe kezdtek. Emellett a kormány egyik döntése az lehet, hogy az érintett autókat felszerelik ugyan a szükséges katalizátorokkal... méghozzá az adófizetőktől származó közpénzből. Haid hozzátette gondolatmenetéhez, hogy közben a Volkswagen és más autógyártók rekordméretű eladásoknak és profitnak örülhetnek. Szerinte a szándékos, közegészségügyre negatív hatással bíró csalást elkövető cégeknek kellene fizetnie a probléma megoldását. Felháborítónak tartja, hogy az adófizetők pénzéből akarja ezt elvégeztetni a kormány, miközben a gyártók szárazon megússzák a helyzetet.

 

Értékcsökkenés

 

A pszichiáter mesélt egy barátja által vásárolt, a német utakon egyik legnépszerűbb típusnak számító Volkswagen Multivanről is. Az autót négyévesen vásárolta az illető használtan, 28 ezer eurós áron, amelynek ára újonnan becslés szerint 50 ezer körül lehetett. Néhány hónappal később már csak 18 ezer eurót ér. A dízelbotrány miatt egy éven belül 10 ezer eurót veszített az értékéből. Haid dühösen hozzátette, hogy szerinte ez az az ár, amit a barátja fizet a család elkövető autógyártók helyett.

 

Nem csak azt tartja felháborítónak, hogy a városi levegő minősége a csalások miatt ilyen katasztrófális szintűvé vált, hanem azt is, hogy mekkora kárt szenvednek a dízeltulajdonosok, illetve az adófizetők, miközben a szabályokat megszegő szemtelen autógyártók valószínűleg sértetlenül folytathatják tevékenységüket a kormány jóvoltából.

Új piacot keres, terjeszkedne, de a német piaccal kapcsolatban információra lenne szüksége, esetleg segítségre? Keresse fel a Cégalapítás Németországban honlapját!

Forrás