Devizahírek - 14.03.14
Látott már halrajt úszkálni egy akváriumban? Néha egy irányban úsznak együtt, majd hirtelen, látszólag ok nélkül irányt váltanak (legalábbis mi, emberek így látjuk). Mostanában a Forex piac is ilyen.
Szerdán a piac kockázatkerülő hozzáállásból kockázatvállalóra váltott New York-i idő szerint délelőtt kb. 10 órakor. Tegnap a piacon kockázatvállaló hangulat uralkodott az európai kereskedés során, majd a vártnál kedvezőbb USA-beli mutatószámok ellenére a hangulat hirtelen kockázatkerülőre változott 9:40 körül. A befektetőkkel kapcsolatban mindkét alkalommal visszamenőleges magyarázatot kerestünk. Amint tegnap említettem, nehezen tudtam magyarázatot adni a kockázatvállaló hozzáállásra való átállásra, de ma a piac bővelkedik a magyarázatokban arra vonatkozóan, hogy miért váltott ismét kockázatkerülésre. Oroszország hadügyminisztériuma új, Ukrajnához közeli hadműveletekről számolt be. A német kancellár, Merkel figyelmeztette a Kremlt az irányváltásra, ellenkező esetben megtorlás elébe néz. Az USA külügyminisztere, Kerry elmondta, hogy az USA és az EU hétfőn „súlyos lépések sorozatát” foganatosítja Oroszország ellen, ha vasárnap megtartják a népszavazást a Krím félszigeten (ahogy valószínűnek tűnik). A helyzetet súlyosbítja, hogy a Reuters jelentette, hogy Kína több bankja akár 20%-kal csökkentette a kölcsönöket bizonyos, túlkapacitással rendelkező ágazatok számára, mint pl. acélipar, hajógyártás, cementgyártás.
Ezért a „kockázatvállalás” elpárolgott, és a piac a biztonsági befektetési eszközökre váltott, ami manapság az amerikai dollárra való átállást jelenti. A dollár majdnem minden, általunk követett G10 és feltörekvő piacokbeli devizához képest erősödött; a figyelemre méltó kivétel a JPY, amely a szárnyaló dollárhoz képest kb. 1%-kal erősödött. Elég fura, hogy más biztonsági befektetési eszközök nem húztak ebből annyira hasznot; az USD/CHF pár valamelyest emelkedett, az arany pedig valamelyest csökkent. Ez olyan mozgás, amelyre számítottam. Ez ésszerű számomra a jelenlegi geopolitikai és gazdasági helyzetben. Várhatóan a kockázatkerülő kereskedés dominál; a legerősebb katonai hatalom, az USA devizája lesz a legkedveltebb biztonsági befektetési eszköz. A nagy volatilitású béta devizák (SEK, NOK és AUD) látszólag különösen érzékenyek, miközben valószínűleg a JPY élvezi a fő előnyöket, mivel a CHF csak az EUR erősödésével azonos mértékig képes erősödni, és nem valószínű, hogy az euró jelentősen fog erősödni (lásd a következő bekezdést).
Az EUR/USD párra valamelyest nyomást gyakorolt az EKB elnökének, Draghinak megjegyzése, aki látszólag egyre jobban aggódik a deviza szintje miatt. Bécsben tartott beszéde során elmondta, hogy a deviza erőssége „egyre relevánsabbá válik az [EKB] árstabilitásról végzett felmérésében”. Azzal érvelt, hogy az EKB előremutató útmutatása lefelé ható nyomást gyakorolna a reál kamatlábakra, feltételezhetően azáltal, hogy emelné az infláció várható szintjét. Ez csökkentené a különbséget a reál kamatlábak között az eurozóna területén és máshol, és ezáltal nyomást gyakorolna az euró értékére. Ezzel elismételte az EKB Igazgatótanácsának egyik tagja, Cœuré által tett megjegyzéseket, aki korábban jelezte, hogy az EKB könnyítene politikáján, ha a reál kamatlábak a jelenlegi szintjeiken maradnának. Draghi talán aggódik amiatt, hogy a piac nem „fogott szikrát” a múlt heti EKB sajtókonferencián, amikor elmondta, hogy az árfolyam „nagyon fontos a növekedés és az árstabilitás szempontjából”, különösen ebben az esetben, mivel az euró magasabb árfolyama lefelé ható nyomást gyakorol az árakra. Egy ilyen szóbeli beavatkozás mellett az EUR/USD pár várhatóan nehezen töri át az 1,40-es szintet, és valamelyest csökkenni fog, különösen akkor, ha „kezd forrósodni a talaj” Európa keleti felén.
Az európai nap során nem sok esemény szerepel a naptárban. Az Egyesült Királyság kereskedelmimérleg-deficitje az előrejelzés szerint a decemberi 1,0 milliárd GBP-ről januárban 2,2 milliárd GBP-re emelkedett. Közzéteszik Németország végleges fogyasztói árindexét februárra vonatkozóan.
Az USA-ban a termelői árindex (az élelmiszerek és az energiahordozók kivételével) az előrejelzés szerint havi szinten +0,1%-ra lassult februárban (januárban +0,2% volt). Mindazonáltal ez a rátát éves szinten +1,3%-ról +1,4%-ra emeli. A Michigani Egyetem fogyasztói hangulatról készített előzetes jelentése márciusra vonatkozóan várhatóan marginálisan 81,6-ról 82,0-re emelkedik.
A Riksbanktól ketten tartanak beszédet pénteken: a kormányzó és a helyettes kormányzó.
,