Címkéink

Egyre vonzóbbak a kötvények

#Befektetés

postimage-egyre_vonzobbak_a_kotvenyek_

A lakossági megtakarítási piacon egyre inkább átalakulnak az ügyféligények, míg korábban a betétek voltak kelendőek, a mostani alacsonyabb kamatkörnyezetben a befektetők egyre vonzóbbnak találják a kötvényeket.

Pásztor Csaba, az MKB Bank befektetési szolgáltatások területének igazgatója a bank hétfői budapesti tájékoztatóján kifejtette: a bankok nem csupán egymással versenyeznek, a banki kötvények számára az állampapírok is konkurenciát jelentenek.

Míg azonban az állam inkább forintalapú forrásokat igyekszik bevonni, addig az MKB Bank a devizakötvények felé nyit, követve az ügyféligények változását - mutatott rá Pásztor Csaba.

Emlékeztetett: a bank évekkel ezelőtt nemzetközi szinten is aktív volt a devizakötvények kibocsátásában, egészen a 2008-as válságig, azóta a külföldi források bevonásában anyabankjára, a BayernLB-re támaszkodik. Az MKB Bank a vállalati kötvénypiacon nagyon aktív szereplő, az utóbbi hónapokban az ügyféligények változása miatt több 2 éves lejáratú devizakötvénnyel is megjelent - tette hozzá.

Az igazgató elmondta: a bank fenntartotta aktivitását a belföldi kötvénykibocsátásban, jelenleg 200 milliárd forint körüli állományán 90/10 százalékos arányban osztoznak a lakossági, illetve vállalati és egyéb intézményi befektetők.

Pásztor Csaba úgy vélte: bár egyre több ügyfél érdeklődik a hosszabb, többéves lejáratú állampapírok iránt, az MKB az elmúlt egy esztendőben a valamivel rövidebb futamidejű konstrukciókat részesítette előnyben, több ízben is a piacra dobott kétéves, euró- és dolláralapú kötvényt.

A lakossági betéteket tekintve a banknál az átlagos futamidő mindössze egy-két hónap, viszont a betétesek ezeket a forrásokat automatikusan meghosszabbítják. Hozzátette, hogy az 5-10 éves állampapírokat a módosabb privátbanki ügyfélkör keresi.

MTI