Címkéink

Ipari robot gyártó központ Szlovéniában

#Ipar

postimage-ipari_robot_gyarto_kozpont_szloveniaban

A Dél-Szlovéniában található Kocevje városban nyílt meg az ipari robot gyártásban vezető japán Yaskawa Electric Corporation első európai R&D központja. A központ a robotok gyártásával és azok fejlesztésével foglalkozik.

A gyár a japán és kínai termelésbe segít bele, kapacitása illetve nagyrészt lefedi az európai piac igényeit is. A beruházás hátterében a növekvő piaci igények (Európa, Közel-Kelet, Oroszország, Afrika) és az erősődő verseny áll. Az évi 10 ezer ipari robot gyártására tervezett létesítményben most 50 főt foglalkoztatnak, ezt a számot 2023-ra 200 főre tervezik növelni. A befektetéshez kapcsolódik a Kocevje és Ljubljana között vasútvonal felújítása is, ez gyorsabb szállítást tesz lehetővé.

A cég 1996 óta van jelen Szlovéniában, leányvállalatai 200 embert foglalkoztatnak 400 millió eurónyi éves bevétel mellett. 

Az ipari robotok fejlesztésének olyan technikai vívmányokat  köszönhetünk mint például a robotporszívó.