Címkéink

Pályázatot nyert a Kecskeméti Phoenix Mecano

#Magyar #Ipar #Elektronika

postimage-palyazatot_nyert_a_kecskemeti_phoenix_mecano

A svájci központú Phoenix Mecano Kecskemét Kft. 1,5 milliárd forint összegű kutatási, fejlesztési (K+F) pályázatot nyert, aminek keretében több mérnököt fognak alkalmazni  a közeljövőben.

A gépipari és elektronikai rendszereket gyártó társaság a 2013-ban 40 milliárd forint értékű árbevételt ért el és 2,5 milliárd forint értékben valósított meg különböző beruházásokat, aminek része volt egy különleges technológiával működő magas raktár is.

Az egyedi raktár

  A raktárban egy Magyarországon először alkalmazott, úgynevezett oxigenreduct rendszert valósítottak meg. Ennek lényege, hogy a raktárrészben alacsony szinten tartják az oxigén szintet, így égés nem alakulhat ki. A rendszert a tűzoltóság sem ismerte eddig, így az engedélyeztetési eljárások miatt az egész beruházás fél évet csúszott – ismertette az igazgató.

Stratégiai megállapodás

Nagy Zoltán(ügyvezető igazgató) emlékeztetett arra, hogy az alapításának 20 éves évfordulóját ünneplő kecskeméti leányvállalattal stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány.

A Phoenix Mecano

    A Phoenix Mecano svájci székhelyű technológiai vállalatcsoport gépipari, elektronikai rendszereket és mechanikai részegységek gyárt. A cégcsoport 2012. évi árbevétele több mint 500 millió euró, dolgozói létszáma mintegy 5.700 fő volt. Világszerte több gyártóbázissal rendelkezik, az egész világot átfogó értékesítési hálózatot működtet.

Forrás:MTI

,,